Néhány napon belül kártalaníthatják a bedőlt Robinson Tours ügyfeleit
Az iroda első becslései szerint 250 millió forint jár vissza a károsultaknak.
Az iroda első becslései szerint 250 millió forint jár vissza a károsultaknak.
Az utazásszervezés szabályait is átalakítják a járvány miatt.
Május végén leáll a görög utakra specializálódott Aeolus Utazási Iroda.
Kelepcébe kerültek a hazai utazási irodák: ügyfeleik értelemszerűen visszakérnék a korábban befizetett és elmaradt utak árát, hiszen bizonytalan, mikor lehet egyáltalán utazni. Az irodák azonban azt a pénzt már továbbutalták a szolgáltatóknak. Míg számos EU-tagállam rugalmasnak bizonyult abban, hogy segítsen a súlyos likviditási gondokkal küzdő utazási irodákon, a magyar kormány még nem hozott ilyen döntést, pedig az EU is megengedi, hogy eltérjenek az uniós szabályoktól.
Azt írták a honlapjukon, hogy a cég vagyoni biztosítása teljes mértékben fedezi az utasoknak visszajáró összegeket.
A márciusi foglalásokat lemondták, de áprilisban ha javult a helyzet, már utaznának Kínába az emberek.
A német Neckermann is a török Anex Tourshoz kerülhet, amely így a világ második legnagyobb utazási irodájává nőheti ki magát.
A hír egy hónappal az után kelt szárnyra, hogy csődbe jutott a világ egyik legnagyobbjának számító utazási iroda, és e miatt több százezer utas rekedt külföldön.
Ennek a birodalomnak már láttuk a tündöklését, a jelek szerint pedig most a bukásának lehetünk tanúi. A Thomas Cook csődje feltartóztathatatlan hullámot indíthat el.
Az osztrák anyavállalat csődje miatt többen is érdeklődnek a Neckermann Magyarország megvásárlása iránt.
A cég megerősítette: folytatja működését.
A brit kormány becslése szerint 100 millió fontba kerül, mire mindenki hazatér.
Nagy-Britanniában 150 ezer utast kell hazaszállítani külföldről a Thomas Cook csődje miatt.
A következő napokban derül ki, hogy a német Neckermann Reisen is bedől-e.
A Neckermann azt kéri az utasoktól, ilyen esetben azonnal vegyék fel a kapcsolatot a céggel.
Még 135 ezer turista vár arra, hogy hazatérhessen.
Egy német érdekeltség, a Condor légitársaság folytatni kívánja tevékenységét, de ehhez kormányzati segítséget kértek.
A brit utazási iroda leányvállalata reagált a társaság csődje után.
A Thomas Cook brit utasainak hazaszállítása a brit kormány becslése szerint 100 millió fontba kerül majd.